LifeGeek Magazin

LifeGeek Magazin

Boggie – „Minden varázs ott történik élőben.”

2017. november 26. - Gál Ágnes

1469c383-4cdc-45b2-bee4-298cba066fb1.jpg

Csemer „Boggie” Boglárka jelenleg a harmadik lemezén dolgozik, aminek felvezető száma a napokban jelent meg. Nyári pihenés mellett rajongóit sem feledi, hiszen fontosnak tartja, hogy élőzenével is eljuttassa az emberekhez dalainak varázsát. 

Boggie 2014-ben robbant be a köztudatba a Parfüm című számával, mely röpke idő alatt többmilliós nézettségre tett szert az internet kedvenceként. Ezt követő évben a Wars for nothing című dalával képviselte hazánkat az Eurovision nemzetközi versenyén Szakonyi Milán kíséretével. Vele beszélgettünk kicsit az elmúlt időszakról és jövőbeli terveiről.

Mit gondolsz, mennyiben változott meg az életed a Csillag születik óta eltelt évek alatt?

Ha jobban belegondolok, a Csillag születik már fényév távolságnak tűnik, olyan mintha évtizedek teltek volna el azóta. Elképesztően gyors és intenzív évek vannak mögöttem, néha azt érezzük, hogy egy gyorsvonaton ülünk, állandó a száguldás. A változás katalizátora mégsem a Csillag születik volt. A robbanás egy átlagosnak induló januári napon történt, amikor egy amerikai portál felfigyelt a Parfüm című dalomra. Nagy szerencse, hogy addigra felépült körülöttem egy jó csapat, volt már kiadóm, menedzsmentem, zenekarom, így minden készen állt arra, hogy megfeleljünk a kihívásoknak.

Mesélnél kedvenc emlékeidről, amik Franciaországhoz kötnek?f652acab-25cd-4514-a2f2-1cb08e9947e9-copy.jpg

Fiatalságom legfogékonyabb éveit töltöttem a francia fővárosban, 18-19 éves koromban dolgoztam ott. Tudom, hogy egy sztereotíp választ vársz most tőlem, hogy a bohémság, a francia sikk hogyan lopta be magát a lelkembe ebben az időszakban, de nekem Párizs egészen másról szólt. Két kisgyerekre vigyáztam ott, egy családnak lettem a része, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, jönnek a koncertjeimre is, mikor épp arra járunk a zenekarommal. Csodálatos, de egészen hétköznapi emlékeim vannak vacsorákról, közös sétákról, mese olvasásról. Azért a szabadnapjaimon igyekeztem a bohém Párizst is felfedezni, inspirálódni, tanulni.

Vannak új lemezterveid a közeljövőben?

A harmadik nagylemezemen dolgozom éppen, az első új dal a napokban került a rádiókhoz, Szeretem őt címmel. Egy kicsit más most az alkotói folyamat mint korábban. Szeretnék új színeket hangulatokat megmutatni magamból, és ehhez keresem a megfelelő alkotó társakat. De alapvetően minden belőlem indul. Szeretnék sokat kísérletezni, bátran nyúlni a zenéhez. Ami biztosan megmarad a korábbi időszakból, az a lemez háromnyelvűsége. Angol és francia dalok is lesznek majd az anyagban, ahogy azt már tőlem megszokhatta a közönség. Viszont nem tudom, hogy ez az album mikor jelenik majd meg, mert semmiképp nem szeretnék most időnyomás alatt dolgozni. Ebben a fajta kísérletezésben, útkeresésben megvan az eltévedés szépsége is…

Számodra mit jelent a nyári kikapcsolódás?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gimnázium óta együtt nyaralok a férjem családjával – akkor természetesen még nem voltunk házasok –, Révfülöpön. Számomra ez jelenti az igazi kikapcsolódást, együtt tölteni az időt kis semmittevéssel és láblógatással.

Hogyan vélekedsz a fiatalok kultúrafogyasztási szokásairól napjainkban?

Azt tapasztalom, hogy az elmúlt években nagyon megnőtt a kereslet az élőzene iránt. Azt érzem, hogy egyre többen veszik a fáradságot és időt – pénzt nem spórolva, koncertekre járnak. A magyar zene már nem „ciki”, egy hazai előadó épp úgy meg tudja tölteni a legnagyobb koncerttermeket, mint a külföldi kollégák. Előadóként ezt elképesztően fontosnak tartom, hiszen a koncerten tud igazán híd épülni az előadó és a közönség között. A koncerten minden varázs ott történik, élőben, amit sem lemez, sem felvétel nem tud visszaadni.

Mint művészlélek mit jelent számodra magyar tudattal szurkolni?

Természetesen én is nagy izgalommal követtem az EB-t. Mikor az első magyar meccsek kezdődtek épp Franciaországban jártam, így méginkább beszippantott az esemény hangulata. Egy barátunk esküvőjén jártunk a férjemmel, így mi meccsre menni nem tudtunk, de voltak barátaim, akiknek sikerült jegyet szerezni rá és nagyon nagy élményként számoltak be róla. Amikor Párizsban éltem akkor épp VB zajlott Franciaországban és a hazai csapat volt a nagy esélyes. Az emberek az utcákon, kocsmákban, terek kivetítői előtt egy közösségként izgultak, együtt szurkoltak a csapatért. Emlékszem, azon gondolkoztam, hogy ez az érzés milyen kár, hogy a magyarországi kultúrában nincs jelen. Épp ezért volt fantasztikus látni, hogy az idei EB mennyire összehozta itthon is az embereket és már nem a kedvenc külföldi csapatuknak szurkoltak, hanem a magyar válogatottért. Külön jó látni, hogy az  a feldobottság és eufória, amit a csapat sikerei váltottak ki, nem oszlott köddé, de a mai napig is érezhető.

Ma este lépsz fel a Budapest Parkban. Hogy jött a lehetőség, hogy Fábián Juliék vendége leszel?

A Park programszervezői gondolták úgy, hogy mi jó páros lehetünk Julival. Személy szerint én nagyon kedvelem Juli dalait és személyiségét, úgyhogy egy perc alatt igent mondtunk a meghívásra.

 

Boggie-t élőben hallhatjátok ma este 19:00-től a Budapest Parkban

A koncert eseménye

 Képek forrása: Kálnási Anikó

Eredeti megjelenés: Frappa Magazin (2016-06-30)

Mobil App Geekmódra – Keressünk az eltűnt japán lányt

mobile-apps-pile-ss-1920-e1487237869471.jpg

Felfrissült Nexus készülékemmel szórakozgattam egy unalmas délután, majd gondoltam, ideje elveszni kicsit a Play Store örvénylő forgatagában. Nos, egész érdekes kincsekre leltem, így úgy döntöttem billentyűzetet is ragadok és megosztom másokkal a tapasztaltakat.

Ez a blogsorozat azon applikációknak fog hódolni, melyek a nagyközönség szemében kultra lehetnének ítélve, vagy éppen egy velős kritika mellett elszégyellhetnék magukat. Következzék a “S.I.M.”.

Első körben bemutatom Sara nevű főhősnőnket. Sara egy átlagos egyetemista lány, a szakdolgozatán dolgozik, mostanság szakítottak a barátjával, és imádja a macskákat. Végül hozzáfűzném, hogy egy japán app-ról van szó, és szinte magától értetődő az őrült csavar a sztoriban. Valóban egy fantasztikus koncepcióval rendelkezik az app, azaz teljes nevén: Sara is Missing.

mobil app 1

A horrorjáték ugyanis arról szól, hogy belépsz és egyből átalakul a telefonod, mintha valakivel gyorsan kicserélted volna készülékedet. Ez a rendkívüli szimulációs forma pedig azt az érzetet kelti, hogy valóban megtaláltad az utcán egy ismeretlen telefonját, akit lehet, hogy elraboltak vagy megöltek, de bármi is történt a te kezedbe került a sorsa. Válj hőssé, mentsd meg a lányt! Az app sajátossága továbbiakban, hogy egy-egy információmorzsát adnak segítségül támpontként, mint például, hogy mi a következő lépés, de igazából a játékos maga nyomozza ki a telefonon levő üzenetekből, e-mailekből és egyebekből, hogy valójában mi is történhetett az eltűnt diáklánnyal.

No, de nézzük, hogy valóban működőképes-e a koncepció a játékban élvezeti faktoron?

Tulajdonképpen igen. Élvezetes végigfutni a történeten és az eseményeken. Döntéseidnek súlya is van, melyeket több lehetőség közül választasz ki – mint egy válaszüzenet megfogalmazása -, ám valami spiritusz mégiscsak hiányzott számomra. A felmerülő opciók, hogy mit tehetsz, egészen hasonló volumenűek és kábé másfél óra alatt végig lehet pötyögni a játékon. Mindenesetre, aki szereti a különleges hangulatú, horrorisztikusan izgalmas játékokat, semmiképpen se hagyja ki, ettől függetlenül aki pedig nem annak is ajánlott a megvalósítása végett egy kipróbálásra! Vicces ugyanis, hogy még a zenelejátszót sem hagyták ki a gyanúsan iOS-rendszert idéző telefonról.

Zárójelesen az egyik utóbbi tényezőről megjegyezném némi érdekességként, hogy annak ellenére, hogy Apple-re hajaz, az átalakult telefont eredetileg egyébként Android-ra és Windows-ra fejlesztették ki. A Monsoon Lab dobta piacra a Kaigan Games által fejlesztett app-ot 2016 őszén. De iOS-en csak később, decemberben került forgalomba az amúgy ingyenes alkalmazás. A Halloween Jam 2016 alkalmából jelent meg Sara története, mely október elejétől végéig zajlik, és a fejlesztők célja, hogy szélesebb körben megismertessék a horror-rajongókat a vadiúj témabeli játékokkal. A tavalyi év középpontjában maga a félelem kulcsszó állt.

Nekem igencsak felkeltette az érdeklődésemet a többi platformon levő fejlesztés is, habár sajnos elsődlegesen Windows alapon futnak a programok, de található köztük MacOS, illetve Linux rendszeren funkcionáló is, ám két darab Androidos van csak.

A négy-öt éves Kaigan Games cég fejlesztői célja azonban az, hogy azok számára nyújtsanak szórakoztatást és borzongást, akik “belefáradtak az ugyanolyan applikációk világába és valami olyat keresnek, amitől eldobják az agyukat!”Szóval ne habozz kipróbálni, ha egy szokatlan és szórakoztató kalandot keresel egy-két órára metróútjaidon hazafelé. Hozzáteszem, elméletben várható majd frissített update hozzá a jövőben, mely remélhetőleg némiképp felpörgeti a játékot, aminek egyelőre a játékos válaszaitól függően két befejezése van.

Pro:
  • A szimulációs játékok mindig izgalmas élményt jelentenek, hiszen te magad is be vagy vonva a világba.
  • Különböző döntések különböző irányba terelik a történetet.
  • Kerüli a reklámokat.
  • Horrorjáték a telefonra. Kell ennél több indok egyébként is?
Contra:
  • Ha nem vagy jó angol nyelvből, akkor felesleges végigvinni, maximum belenézési szinten lehet érdekes a felülete.
  • A megoldásokat súlytalannak éreztem, ellenben ki kell várni, hátha lesz frissítése.
  • A “rejtélyek” faékszerűek esetenként. (Például: keress egy ijesztő pasast a galériában. Lássuk be, ez azért annyira nem bonyolult.)

Az app megtalálható és ingyenesen letölthető a következő Google Store felületen.

Képek forrása: Google Play, MarketingLand.com

Eredeti megjelenés: Frappa Magazin (2017-02-19)

Pollinate avagy beporozás - Antal Balázs kollekciója

wp_20171015_17_14_32_rich.jpg

Antal Balázs kézzel festett kerámia tányér kollekciója különleges technikával készült. Az akvarell technika tulajdonságait használja véletlenséggel integrálva a virágminták kialakításában.

Antal Balázs a MOME-n tanult szilikátipari tervezőművészként. A tárgytervező egyedi porcelánmunkáit BAANTAl néven futó márkanéven ismerhető meg, alkotásai egyedi kézműves kerámiatárgyak. Különleges tányérjai a 2017-es desing héten is bemutatkozott a nagyközönségnek.

wp_20171015_17_15_24_rich_1.jpg

A kézzel készült kerámiadarabok, bár nagyon hasonlóak nincs két egyforma közöttük. A tányérok kékek, színesek, de fellelhető bennük egy rét részlete is virágokkal és fűvel tarkítva, rejtett természetbéli állatokkal.

wp_20171015_17_16_15_rich_1.jpg

Antal Balázs tárgytervező nem csumán porcelánnal foglalkozik, de formatervezéssel és desingel is. A kiállítás során a tányér archetipusát használta. A tárlat maga egy letisztult ugyanakkor rendkíűl színes és kifejező élményt nyújtó kiállítás. Igazán bele lehetett mélyülni a különféle tányérba és minél jobban elmélyül a néző tekintete a sok zöldön, kékek és pirosan, annál inkább észrevehetőek bizonyos apróságok, amiket a művész elrejtett a fűszálak között. Apró élővilágot fedehetünk fel a virágok buja rengetegében, katicák, imátkozó sáskák és méheket.

wp_20171015_17_16_40_rich.jpg

A szériák maguk kicsi vagy teljesen egyedi darabok. A tényérok funkciója előtérben maradt, ugyanakkor amit látunk az egy virágos rét tele lazasággal, néhol tömény, buja ornamentikával máskor meg igen szellős képi játékkal.

wp_20171015_17_16_34_rich_1.jpg

Az akvarell technika szabadsága és kiszámíthatatlansága igen közel áll a művészhez. Nem kis meglepetést hozva ezzel, hiszen a valódi kerámiafesték színei égetés közben mutatják meg igazi valójukat és nem a festés pillanatában. A Pillinate végső soron kísérlet eredménye a tónusozás és az árnyékolás pontosságával, ami csak később válik értelmezhetővé a már említett kiégetés után.  Az a fantasztikus ebben a kollekcióban, hogy szabadsága lévén egyetlen egy darab sem lesz egyforma, a művész hagyta a kezét a felületen dolgozni, mindegyik tányéron ott van a random színek akvarellhatású ősszekeveredése, mely igazán izgalmas benyomást kellt a nézőben. 

Labrosse Virtuális grafika kiállítás

wp_20171013_16_34_18_rich.jpg

Hogyan ötvöződik az animáció a kiterjesztett valósággal? A francia-magyar képzőművész Labrosse Dániel visszatér Budapestre, hogy bemutassa új anyagát az Artificial Hearts című kiállítást.

A fiatal francia-magyar képzőművész Labrosse Dániel illusztrációival ismerkedtünk meg a Brody Stúdió jóvoltából. A művész bemutatta új anyagát, melynek érdekessége képi világa mellett, hogy augmented reality tartalommal bír, vagyis a kiállított képek anyaga maga a kiterjesztett valóság. A tárlat egy izgalmas új területet mutat be a közönségnek, melynek tökéletes keveréke az illusztráció és animáció.

dsrzdz.jpg

Labrosse művészete merész színekkel és gúnyos megjegyzésekkel van teli, talán ez adja művészetének néha komor képi világát, ugyanakkor illusztrációi szerethetőségét. A Brody Stúdió termében a színes illusztrációk összetartó rendszerességben lettek kiállítva. A grafikák különféle technikákkal készültek, többek közt festészettel keveredik.

wp_20171013_16_34_37_rich.jpg

Labrosse művészete merész színekkel és gúnyos megjegyzésekkel van teli, talán ez adja művészetének néha komor képi világát, ugyanakkor illusztrációi szerethetőségét. A Brody Stúdió termében a színes illusztrációk összetartó rendszerességben lettek kiállítva. A grafikák különféle technikákkal készültek, többek közt festészettel keveredik.

wp_20171013_16_34_52_rich.jpg

A kiállított művek egy része a már említett augmented realityhoz kapcsolódik, ami igen érdekessé tette a kiállítási anyagot. Ez az új művészeti ág nagyon érdekes, mivel a valóságot kibővíti egyfajta virtuális tartalommal. A nézőnek ehhez az élményhez le kell töltenie a telefonjára egy applikációt. Nagyon fontos, hogy a képi játék csak androidos telefonokon működik és az Artificial Hearts applikációt kell hozzá letölteni a Google Playről.

wp_20171013_16_35_57_rich.jpg

A szilárd színek és figurák az applikáció letöltése után a mobil kameráján át nézve univerzálissá válnak és mozogni kezdenek. Az élénk színpletta megelevenedik és a komikus karakterek hírtelen cselekvő mozdulatba kezdenek az illusztrációk feltámadnak. Labrosse Dániel képeinek érdekessége és különlegessége, hogy különféle médiumokat használ, nem csupán illusztrációkat, de festészeti, grafikai, hagyományos animáció, CGI és matrica művészeti elemeket is. Igazán izgalmas kiállítás részesei lehetünk, akár egy életre kelt vázlatkönyv. 

Eredeti megjelenés: 2017.10.23

https://design.hu/magazin/art-design-muzeum/kepzomuveszet/labrosse-virtualis-grafika-kiallitas-0

"A Szürrealizmus Én Vagyok" - Salvador Dalí a Reök-Palotában

8f1a8696.jpg

A szürrealista művész Salvador Dalí műveiből nyílt kiállítás a Szegedi Reök Palotában. A 20. század egyik legnépszerűbb alkotójának legjellemzőbb szürrealista remekeiből kaptunk ízelítőt!

A szegedi Reök 10. jubileumának alkalmával különleges, nagyszabású kiállítással lepett meg minket, idén Salvador Dalí alkotásait tárja látogatói elé! Több, mint 60 mű a prágai Gallery of Art-ból, egészen szeptember 24-ig.

8f1a8727.jpg

A híres alkotók Jan Saudek és Alfons Mucha után a szürrealizmus mesterének kreációját hozta el a Reök. A kiállításra hatalmas az érdeklődés, Dalí műveit eddig több ezer látogató tekintette már meg. A siker töretlen. A Prágából érkező Dalí művek leginkább rézkarc, grafika és litográfia alkotja. Ezen kívül megcsodálhatóak a mester sokoldalú művei, kisplasztikái és porcelánból készült dísztáljai, továbbá a tárlaton megtekinthető a művész extém kereskedelmi műveinek válogatásai is.

8f1a8680.jpg

A legtöbbek számára a katalán-spanyol származású Dalí furcsa bajszáról vagy elfolyó óráiról (Az emlékezet állandósága, 1931) vált ismerté. Dalí már kisgyermek kora óta ügyesen rajzolt, művészi képességei igen hamar megmutatkoztak, már a tanulmányai alatt. A modern művészet igen sajátos alakja volt, mostanra neve egyet jelent a szürrealizmussal.

8f1a8687.jpg

Salvador Dalí képeinek érdekessége víziószerű képi világa miatt izgalmasak. Az egyszerű hétközanpi tárgyak, amiket használ festményein irracionális, sejtelmes szimbólumok. Számos tárgya állandó jelenléttel kíséri végig alkotói munkásságát, amiket ezek közül néhányat a Reökben állítottak ki.

8f1a8691.jpg

Dalí egyes „hétköznapi" tárgyak felé különös érdeklődéssel fordult. A jelentéktelen használati alkalmatosságok ingerelték alkotói fantáziáját. Misztikussá, valóságon túlivá varázsolta festményeit.

8f1a8693.jpg

A Reökben megrendezett kiállítás az 1960-as évekbeli Dalí grafikáit mutatja be. A szecessziós épület legnagyobb termében találhatók Salador Dalí sorozatai. Maga a kiállítás hosszas tárgyalás eredményeképp jött létre és azóta is hatalmas sikernek örvend.  Az expo közelebb hozza a közönség számára Dalí provokatív sokoldalú világát.

8f1a8711.jpg

Külön teremben megtekinthető Dali szavácskönyvéhez készített illusztrációk, melyet feleségével, Galával közösen adtak ki. Illetve az Énekek énekéből rajzolt illusztrációk is. 

Eredeti megjelenés: 2017.09.14
Kép forrás: Reök Galéria

https://design.hu/magazin/art-design-muzeum/iparmuveszet-design/a-szurrealizmus-en-vagyok-salvador-dali-a-reok

T2 Trainspotting – Kiránduljunk egyet a múltban

t2-kiemelt-e1489178113976.jpg

T2 a mozikban! De nem a Terminátor 2, hanem a dublini kultfilm eszement fiataljai térnek vissza egy rájátszásra némileg idősebb kiadásban. Íme a Pornó avagy a T2 – Trainspotting! Húsz év után visszatért a heroinista csapat, és kirándulást tesznek velünk a múltban.

Akik most találkoznak először Rentonék világával, azok számára mpw-119111.jpegnem szolgál maradandó élménnyel a film. Viszont bizonyára ettől függetlenül is kellemes szórakozást kínál. Azok számára, akiknek pedig meghatározó élmény volt tinédzserként – mint mondjuk a kilencvenes évek végi, hasonlóan fontos kultfilm, a Harcosok Klubja –, imádni fogják! Méltó folytatása a klasszikus első résznek. De inkább egyfajta nosztalgia-csemege gyanánt, nem pedig hasonló lapra kerülő társként, mint mondjuk egy Keresztapa 1-2 esetében.

Renton visszatér szülővárosába, ami bizonyos értelemben szinte semmit sem változott. Húsz évvel ezelőtt megfújta a pénzt, és meglépett, hogy új életet kezdjen egy új esély reményében. Ám visszatértével szembekerül a múlt következményeivel. Találkoznak a régi barátok, lemennek a kötelező bosszúmeccsek, a “kivel mi történt” körök, majd könnyedén belevágunk az új történetszálakba, hasonló vehemenciával, mint anno. A T2 egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a régi filmbeli bevágások és újrajátszott elemek mind egy újféle eseményvonalba vannak beágyazva. Így annak ellenére, hogy nosztalgiába meríti a nézőt, valójában mégis teljesen új filmélményt visz magával a moziból kilépő. A T2 szép egyensúllyal táncol végig a múlt, illetve a jelen közt. Akárcsak a főszereplőink gondolkodásmódja, úgy a nézők sem mások e tekintetben. Valljuk be, szívesen tekintünk vissza a “régen minden minden más volt” gondolatfoszlányba olykor-olykor. Ez pedig az Irvine Welsh könyvéből átírt forgatókönyvbe olyan kellemes módon van belecsempészve, hogy rádöbbenünk, talán mi magunk sem különbözünk annyira ettől a felfogástól. Hiszen kit ne kapnának el az emlékek, amikor ünnepekkor hazautazik a rég látott családjához? Vagy volt iskolájának utcáján baktat el véletlenül egy kósza délutánon? Emberek vagyunk, szeretjük a nosztalgiát, végtére is a múlt rendkívül fontos jellemformáló faktora az életnek.

A rohamosan fejlődő technológia, az átalakuló divatáramlatok, a 140 karakterben gondolkozó marketingmogul politikusok mind az idő vasfogának munkáját jelzik. Ám míg szinte minden folyamatos átalakuláson megy keresztül, az emberek belül mégiscsak mindig ugyanazok maradnak. Például a forrófejű Begbie (bajszos, erőszakos seggfej), aki anno élvezetből tört össze poharakat nők fején, aztán rohant végig a kocsmán, és vert szét mindent és mindenkit adrenalinhajszából. Természetesen a film fő konfliktuspontjává válik a folytatásban, akivel józanul továbbra sem lehet beszélni, de pusztító dühe elől menekülj, ha meglátod. De számára is vannak sarkalatosabb érzelmi pontok az életben, melyek mélyebben ki vannak dolgozva karakterében, hiszen ő nem egy kétdimenziós bábu. Csak egyszerűen adott az életben, hogy az ember a saját személyiségéből mégsem tud kifordulni. Míg vele szöges ellentétben Spud, az aranyos, elveszett fiú, akinek egyetlen mentsvára a kilencvenes években is a drogok voltak. Mi másban reménykedhetne egy függő akár húsz évvel később? Sick Boy pedig továbbra is imádnivalóan hidrogénszőke, és csak a kiskapukat keresi, de ő az a tipikus vagány figura, aki mégsem találja soha a végső helyét vagy boldogságát. Tehát valójában ide tér vissza Renton, ám a régi csapathoz hasonlóan, ő sem tért le a saját útjáról annyira, mint első pillantásra hinnénk. Ahogy mi magunk is bármerre megyünk a világban, vagyunk, akik vagyunk.

A zeneválogatás kiváló alapot nyújt a képi világ mellé, melyben a régi dalok némileg megspékelt modern remixet öltenek. Amellett, hogy új tagok is helyet kaptak, akár egy Radio GaGa vagy egy izgalmas kocsmadal a főszereplők által. Azt a jelenetet kiváltképp imádtam a tipikus helybeli humorral fűszerezve, McGregor remek performanszával és egy vadiúj jelenettel pluszt adva a filmnek. Összességében nagyon szerettem ezt a filmet. Nosztalgiacsomag, de szép ívet kerekít köré Welsh figuráinak szeretete és a felújított, átütő kraft, ami passzol a social media, a hipszter és egyéb modern nyavalyák közé, melyek körülvesznek minket napjainkban.

A színészekre talán felesleges lenne kitérni, hisz mindannyian csodálatosak voltak régi karaktereikben. Habár megjegyzem, anyagilag és karrier szempontjából egyiküknek sem volt szüksége a folytatásra, talán épp emiatt látszódik a szenvedély a szereplők játékában: ez a film rajongóktól készült rajongóknak, tele lelkesedéssel. A rendező, Danny Boyle egy Oscar-díjas sztárrendezővé vált, Ewan McGregor sikere máig töretlen, számos klasszikus alakítás tarkítja azóta is pályáját, mint a Moulin Rouge vagy a mindenki által ismert ikonikus Star Wars új szériás filmek, esetleg a saját motoros világjáró sorozata a Long Way Round. Johnny Lee Miller napjainkban épp az egyik Sherlock Holmes sorozatban hódít a CBS-en színházi és egyéb tévés szerepei mellett. Hozzá hasonlóan Robert Carlyle szintúgy a sorozatokban van vásznon, éppen az ABC talán egyik legnépszerűbb húzószériájával, a Once Upon a Time-mal. Tulajdonképpen a készítők közül – akik maguk is a filmjük rajongói – egyikük sem volt rászorulva egy folytatásra, csupán leforgatták a régóta várt harmadik regényt: a Pornót. Azt követően, hogy a rendező és McGregor hosszú évek után végül kibékültek a The Beach kapcsán.

t2-trainspotting-2-teaser-trailer-000.jpg

Lényeg a lényeg, szerintem a film még jó párszor porondra kerül a mozizós estéim során, habár túlzás lenne kijelenteni, hogy legalább annyiszor, mint az első rész. Viszont részemről határozottan öröm volt látni a srácokat húsz év távlatából, hiszen a Trainspotting mégiscsak az egyik valaha készített legjobb kultfilm.

Ajánlom azoknak:
  • akik szeretik az 1996-os előzményt,
  • akik ismerik Irvine Welsh meredek társadalomkritikus regényeit,
  • az igényes nézőknek.
Nem ajánlom, ha:
  • abszolút nincs előzményalapod,
  • nem szereted a kultfilmeket, csak nevetni jársz moziba popcornnal a kezedben,
  • húsz év alatti vagy.

T2 – Trainspotting (2017)
brit dráma, 117 perc

rendezte:
Danny Boyle

szereplők:
Ewan McGregor, Johnny Lee Miller,
Ewan Bremner, Robert Carlyle,
Shirley Henderson

IMDb Metascore: 62

Rottentomatoes: 78%

A film Mafab adatlapja

Képek forrása: Empire, Heyuguys.com

Eredeti megjelenés: Frappa Magazin (2017-02-24)

Lengyel dizájn ABC-je

wp_20171006_15_52_22_rich.jpg

Hogyan ötvöződik a múlt és jövő? 100 év lengyel dizájn alkotásai, 100 kép, 25 illusztráció, 100 tárgy és 100 történet. A Lengyel Dizájn 100 évének legmeghatározóbb kiállításán jártuk.

Budapest Történeti Múzeum gótikus termében megelevenedik a 100 évet átfogó lengyel dizájn kiállítás. A tárlat megtekinthető október 15-ig a Vármúzeumban, melynek kurátora Ewa Solarz. A kiállítás 100 alkotást mutat be 100 év lengyel alkotók történetével. Noha nem csak grafikák és desing tárgyakat láthatunk, de matérákat, anyagokat, formákat és 25 illusztrációt is, melyet mai lengyel illusztrátorok kommentáltak.

wp_20171006_16_13_58_rich.jpg

Mit mesél a tervezőjéről egy tárgy? Mennyire sokrétű lehet egy illusztráció? Hogyan találkoznak az elmúlt 100 év desingjai tárgyakkal és képekkel? És hogyan épülnek fel különböző stílusok? Milyen technikákat használnak más-más desingerek? Múlt és jelen feltárja a titkot.

wp_20171006_15_59_03_rich.jpg

A Lengyel Dizájn ABC-je sorra veszi a kortás lengyel grafika eredményeit és bemutatja a közönségnek a tervezés eredményeit. A tárlaton megfigyelhetjük különböző művészek tapasztalatait. Akadnak plakát tervezők, könyvillusztrátorok, formatervezők és mind különböző stílust képviselnek.

wp_20171006_15_57_03_rich.jpg

Találkozhatunk olyan anyagokkal, amik talán nem egyértelműek, hogy mért kerültek kiállításra, mint például: tipográfia elemek, logó tervek, mozdony, gyerekjáték, repülőgép, bicikli és robogó. Ezek mind részei a lengyel formatervezés tág desing értelmezésének.

wp_20171006_16_09_10_rich.jpg

Azok a témák, tárgyak, amik visszatérnek a lengyel desing történelme során a szervezők időrendi sorrendbe rakták. A bútorok és porcelán eszköz mind a desinghoz tartozik. Akiket azonban jobban vonzanak a kalsszikusak művek azok is találnak a maguk számára érdekes alkotásokat, különleges tárgyakat. A prototípusok és mintapéldányok mind egyedi művészeti munkák.

wp_20171006_16_05_09_rich.jpg

Az itt látható kiállítási eszközöket, illusztrációkat, képeket sosem gyártották sorozatban, így még közkedvelt alkotásokként maradtak fenn a 100 év alatt használt tárgyak körében.

wp_20171006_15_54_47_rich.jpg

A Lengyel Dizájn ABC-je című kiállítás több lett csupán 100 alkotásnál. 100 olyan tervező munkásságát figyelhetjük meg, amik lehetőségekről, ötletek létrehozásáról szólnak. A kiállításon részesei lehetünk egy csodálatosan összeválogatott koncepciónak. A tárgyak, képi világok azon területét ismerhetjük meg, amely szerves részét képezi a mindennapjainknak, már-már nem is vagyunk tudatában, hogy mennyire körülvesznek a formák és kellékek.

Eredeti megjelenés: 2017.10.10.

https://design.hu/magazin/art-design-muzeum/muzeum/a-lengyel-dizajn-abc-je

Moduláris Kontakt

wp_20171013_15_32_23_rich.jpg

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolájának hallgatóinak nem mindennapi kollekcióját bemutatta be a Goldenberg Textilipari Gyűjtemény.

Ha kíváncsi vagy miket tanulnak a Modell Divatiskolájában, akkor a Moduláris kontakt kiállítás mindent megmutat kreativitásról és betekintést enged a szakma rejtelmeibe. Egy igazán kötetlen és jó hangulatú kollekció bemutatatón jártunk, ahol az anyag és a forma szerves egységet alkot.

wp_20171013_15_36_29_rich.jpg

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolájának diákjai tervezéseit láthattuk a maguk elemekre épülő érdekes felépítésében. Nem csupán egyszerű textúrákat ismertünk meg, hanem felületjátékot is, mely mozgást idéz elő a viselőjén.

wp_20171013_15_33_01_rich.jpg

Maga a kiállítás egybe volt kötve egy divatbemutatóval is, melynek helyszíne a Lajos utcában lévő Goldenberg Textilipari Gyűjtemányben volt. Itt őrizték Magyarrszág textil és egyéb ruházati szellemi értékeit, ma a Goldenberg gyár relikviáit valamint a kékfestékkel működő technológiát nézheti meg a közönség.

nevtelen-2.jpg

A művészeti képzésben résztvevő diákok munkái felölelték a teljes textil és divat területét. Nem csak a ruhák voltak megtervezve, de maguk a modellek is, a szerkesztések és vázlatok, mely mind a kiállítás tagadhatatlan fantáziadús elemeit képezték. A Modell Divatiskola Magyarország legnagyobb ruhaipari intézménye, így hát nem csoda, hogy a megálmodott  kollekció egytől egyik remekműveket mutattak be.
 https://design.hu/magazin/art-design-muzeum/iparmuveszet-design/modularis-kontakt

 

World Press Photo kiállítás

004_daniel_etter_der_spiegel_1.jpg

Elgondolkodtató és megrázó képek, melyeket mindenkinek látnia kéne. A World Press Photo kiállítás bemutat 151 olyan riportfotót, amely az elmúlt évek eseményeit tárja elénk.

Merre tart a világ? Mi történt körülöttünk az elmúlt években? A World Press Pohoto évenként megrendezett kiállítása erre a kérdésre ad választ hihetetlen fényképekkel. Megmutatja a világnak, hogy kik is vagyunk valójában. A képek fantasztikusak, gyönyörűek és megdöbbentőek.

009_lalo_de_almeida_folha_de_sao_paulo.jpg

2017-ben a világ legjelentősebb sajtófotóversenyére 125 ország 5.034 fotográfusa 80.408 képet küldött el a pályázati felhívásra. A World Press Photo egy non-profit szervezet , mely 1955 óta támaogadja az információ szabad áramlását sajtófotókon keresztül. Ez a hatalmas mennyiségű dokumentált archívum fontos jelentőséggel bír történelmünk megjelenítéséhez. A fotósok munkáit egy sajtófotósokból álló szakmai zsűri bírálta el. A zsűri 8 kategóriában jutalmazta a beérkezett munkákat, melyben 45 fotógráfust díjaztak. A World Press Photo kiállítás a nyertes kiállítók munkáiból készült el, mely 45 ország 100 városában, többek közt Budapesten is látható. A dokumentarista fotósok és fotóriporterek számára ez a legnyagobb évenként megrendezett verseny, amiben csak résztvehetnek. 

002_jonathan_bachman_reuters_1.jpg

A World Press Photo kiállításán természetesen magyar díjazottal is találkozhatunk, Máté Bence: Láthatatlanul című  kísérő kiállítása. Máté Bence számos eredménye mellett nemzetközi hírnevet is a magáénak tudhat köszönhetően dektektívüveges tervezésével.

008_amber_bracken_rogue_collective.jpg

A díjnyertes képek évről évre a Néprajzi Múzeumban kerülnek bemutatásra. A nagyközönség számára különleges lehetőség nyílt megtekinteni ezeket a hihetetlen képeket a World Press Fotókiállítás kapcsán.

https://design.hu/magazin/art-design-muzeum/kepzomuveszet/world-press-photo-kiallitas

Kép forrás: World Press Photo

Art Market - Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Vásár

2017. Október 12.-15.

wp_20171011_12_29_08_rich.jpg

4 kontinens, közel 25 ország 100 kiállítója 500-nál is több művész alkotásá az Art Market alatt. Európa egyik számmotevő kulturális képzőművészeti kiállításán jártunk.

A budapesti Millenáris csarnokában Magyarország legnagyobb nemzetközi kortás művészeti vására került megrendezésre. A vásár egy teljes kiállítási csarnokot szentelt a különféle művészeti ágaknak. A kiállítás mindenkép látványosra sikeredett. Fotó és képzőművészeti kiállítások mellett bemutatásra került az Art Market díszvendége Izrel művészete is.

A csarnokban mintegy 6.200 négyzetméternyi kiállítási terület állt rendelkezésre a 100 feletti alkotó kiállításának. A kiállításra való érdeklődést túljelentkezés előzte meg. Az esemény magas színvonalú nemzetközi élményt tárt a széles közönség elé, ahol Európa legvonzóbb kortás művészeti vására került megrendezésre.

wp_20171011_11_38_49_rich.jpg

Az Art Market művészeti fesztivál idei díszvendége Izrael nem mindennapi gazdaságban mutatkozik meg a budapesti közönségnek. A 70. évfodulója alkalmát ünneplő Izrael művészetét létrehozó ART.ISRAEL-ART.ISREAL hozta létre széles körű nemzetközileg kevéssé ismert stílus összeválogatásával. A kiállításon mintegy félszáz izraeli alkotás látható. A jeruzsálemi Izrael Múzeum szakmai közreműködésével az Art Market vásár vendégművésze Dana Levy kiállítása és Ilit Azoulay az Art Photo Budapest vendégművésze 9 méteres fotóinstanlációit láthatja a közönség. Továbbá több tucat izraeli alkotót és műveiket hozták el a szervezők Budapestre.

wp_20171011_12_23_26_rich.jpg

2017-ben az Art Market kiállításának keretein belül számos további művész kapott bemutatkozásra lehetőséget. A magyar képzőművészeti galériák szereplői is bizonyították vetélkedésüket, valamennyi kortás alkotó mutatkozott be a vásáron. Többek közt Zoltan Kluger történeti fotókiállítása a Deák 17 galériának köszönhetően és Dan Reisinger az Esernyős gléria jóvoltából „Színek szabad játéka.”

wp_20171011_11_49_41_rich.jpg

Az Art Photo Budapest idén tovább erősíti elhelyezkedését Közép és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti válogatásaként. Személyes bemutatkozásra került számos sztár, többek közt David Bowie fotósorozata, melyet világhírú londoni Tony McGee készített. A már említett izraeli Ilit Azoulay „Képzeletbeli rend” című fotóinstallációja az Art Photo Budapest látványos darabja. Meghatározó szerepet kapott a 80 éves kolozsvári Korniss Péter munkássága.

 

süti beállítások módosítása