Dovák Melinda festőművésszel a Passport kávézóban beszélgettünk hatásokról, élményekről, fejlődésről. Arról, hogy mi motiválja, kik azok, akik inspirálták és hogyan kezdte a művészeti pályát.

Gyermekkorban általában mindenki szeret rajzolni, festeni vagy gyurmázni, különféle kézművességgel, vagy művészettel foglalkozni. Javarészt ez el szokott múlni. Van, akinél ez a képesség nem vész el, és kamaszkorra is nyitott marad a fabrikálásra. Talán ez a jele annak, hogy valakit művésznek szánt a sors. Valaki az alkotásban akar kiteljesedni. A kulcskérdés az, hogyan jutunk el odáig, hogy művészek lehessünk? Mikor tudjuk azt mondani, hogy művészek vagyunk?

Áprilisi témánk kapcsán az újrahasznosítással foglalkoztunk, melyet több művész is felhasznál alkotói életében. Nálad mi a helyzet az újrahasznosítással?

Gimnazista koromban rossz órákat szedtem szét és az alkatrészekből  dísztárgyakat, ékszereket, recikrált faliórákat készítettem, melyek designboltokban találtak gazdára. Egy szórakozóhelyen dolgoztam iskola mellett, ahol nagyon sok műanyagot, például szívószálat dobtak ki. Értelmetlen pazarlás helyett elkértem őket, megégettem a végüket és “újrahasznosított” fülbevalókat, gyűrűket készítettem. Az így eltöltött két év megadta az alkotás örömét és jó keresetkiegészítés volt diákként. Beleláttam a boltok működésébe és ekkor fogalmazódott meg bennem a vágy a művészi pálya iránt. Illetve ekkor még a formatervezés, design felé is kacsintgattam.

Mi miatt döntöttél mégis a Képzőművészeti Egyetem mellett?

A designboltokban történő eladások kapcsán tudatosult  bennem, hogy nem szeretnék “tömegtermelésben” részt venni. Valami nagyobbat szerettem volna alkotni, ami sokkal több odafigyelést igényel, akár hónapokig is elbíbelődhetek vele, illetve aminek van valamilyen mélyebb értelme és célja.

Mellékút volt? Zsákutca?

Gimnázium után CNC programozónak tanultam. A műszaki tervezési feladatok nagyban hozzájárultak, hogy felvettek a Képzőre. Megtanultunk 3D-ben, InDesing-ban, autoCAD-ben rajzolni, és ez nagyon sokat segített a térlátásom fejlődésében. Ezeknek köszönhetően nagyon jól ráéreztem, hogy egy rajzon hová kell rakni az árnyékokat, vagy a kontúrokat.

Klasszikus iskolák?

Klasszikus rajziskolába nem jártam sem gimnázium alatt, se utána, melynek  legfőképpen anyagi okai voltak. Felvételi előtt utánanéztem a követelményeknek és konzultálási lehetőségeket kerestem a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóival. Illetve beiratkoztam a Képzőnek a felvételi előkészítőjére,  és amit ott a tanároktól kaptam, azt szentírásnak tekintettem. Szerencsémre, első alkalommal sikeresen felvételiztem.

Jártál már külföldön, és tervezed, hogy ott is tanulsz.

2015 októberétől két félévet töltöttem az Erasmus ösztöndíjjal Münchenben az Akademie der Bildenden Kunst-on. Illetve remélem, hogy a következő félévben, szeptembertől szintén fél évet tölthetek el valamelyik külföldi egyetemen. Mivel jövőre leszek ötödéves, ami diploma év, így ezen a téren semmi sem biztos, még nekem is át kell gondolnom, hogyan lenne jobb, illetve még nem biztos, hogy melyik egyetemre fogadnának. Nagyszerű lehetőségnek tartom, hisz külföldi élettapasztalatot szerezhetek és  az ottani művészeti körökbe is beleláthatok. Illetve már most, egyetem alatt is törekszem minél több külföldi kiállításon részt venni, rezidencia programokat megpályázni.

Milyen lesz az első önálló kiállításod? Tervezed már?

Remélem egy galérián keresztül, diploma után. Átgondolt koncepcióval, tartalommal és minőségi kivitelezéssel, szakmailag felkészülten.

 Van kedvenc technikád?

Technikákat és stílusokat előszeretettel keverek. Az absztrakt és figurális festészet között próbálok lavírozni, egyfajta egyensúlyt megtalálni. Olaj, akril, akvarell, ceruza, toll, zsírkréta, kannák. Szeretnék előbb-utóbb installációkat is készíteni a festményeken túl. Manapság már a műtárgy nem csak egy kép, nem csak egy fotó. Nagy az átjárhatóság a különböző műfajok között, illetve a határok kezdenek eltűnni és felszabadulni. Erre talán egy jó példa: Keresztes Zsófia installációi, melyek mondhatni a szobrászat és a festészet határait súrolják. Mondhatjuk, hogy én is a festészetben megtapasztalt szabadságot szeretném továbbvinni, megvalósítani a térben is.

Konkrét elképzelés?

A Magyar Képzőművészeti Egyetem év végi kiállítására szeretnék befejezni egy sorozatot. Festett kép, épített vászon. Arról szól, hogy a festmény kilép a térbe, illetve a vászon átalakul szoborrá. Az op-art sokszor visszatér a munkáimon, mely által egy másfajta térérzékelés valósul meg. Azzal, hogy többfélén jelenítem meg a teret, tehát a fizikai valóságot, ezáltal arra hívom fel a figyelmet, hogy minden a világon nézőpont kérdése. Ahogy az érzéseink felülírják a emlékeket, úgy a képeimen is változik a térérzet, egyfajta illúzió jelenik meg. Mindezzel egyfajta örök érvényű nézőpontot, szakralitást keresek.

Májusi témánk az “Élet gombnyomásra”. Van valamilyen személyes élményed?

A Képzőművészetire való felkészülésem jut eszembe. Mikor rajzolni tanulunk, megpróbáljuk a valóságot lemásolni. Ez az első lépés. Az interneten rengeteg oktatóanyag van. Amikor felvételiztem én is néztem a videókat. Hogyan kell rajzolni? Hogyan kell satírozni? Hogyan kell összemosni őket? Az internetes önképzőkör sokszor jól tud működni. Akár olajfestményt is csinálhatunk a Youtube alapján. Mindez természetesen nem helyettesíti a mesterek fürkésző szemeit és a konzultációkat, melyek rávilágítanak arra, hogy ne csináljunk giccses képeket.  A rajziskoláknak ez a legnagyobb előnye, hogy korrigálnak – ezt egy videó nem fogja tudni megadni.

Képek forrása: Dovák Melinda festőművész