Mozikban az Inferno – A Pokol bugyrai Budapest utcáin

2017. november 19. - Gál Ágnes

A nagysikerű író, Dan Brown, következő vászonra álmodott regénye végre elérkezett a hazai mozikba is. Robert Langdon professzorral elsőként – a már akkor nagy port kavaró – Da Vinci-kódban találkozhattunk, melyből Ron Howard 2006-ban filmet is forgatott. 3 évvel rá az Angyalok és démonok filmben azon izgulhattunk, hogy Langdon megtalálja-e a négy elrabolt preferítót Rómában. Most végre eljött a harmadik rész is, az Inferno, mely – ugyan csak a forgatás idejére, de – elhozta szeretett fővárosunk utcáira Tom Hankset!

Pár hónappal ezelőtt a médiában igen sok felől beharangozták, hogy Budapestre érkezett a stáb és jelentős részt fog kivenni fővárosunk a „pokoljárásból”. Még egy utóforgatásra is visszatért a csapat újabb jelenetekkel bővíteni a meglévőket (azonkívül persze, hogy odavoltak a városért és mindenkivel kedvesek, természetesek voltak ezzel elbűvölve rajongóikat). Filmnézés közben pedig valóban meglepően jó élményben részesülhetnek a szemfülesebb nézők mikor egy-egy jelentnél meresztik a szemüket, s magukba gondolják, hogy: “Hé, én ezt a helyet ismerem!”. Viszont milyen is lett az amerikai akciófilm, melyhez büszkén adtuk helyszíneinket, illetve lelkes statisztáinkat, mint munkaerőt? Összességében korrekt.

Egy szórakoztató két órával szolgál a film, amely idő alatt a nézőnek eszébe sem jut a telefonjára pillantani az órát vagy netalán az aktuális social media értesítőit böngészni. Akárcsak az Inferno elődei az új rész is iszonyatos gyors tempóban száguld a viszonylag kiszámíthatatlan csavar, majd annak végkifejlete felé. Habár azt szükséges leszögezni, hogy aki némileg jártas Dan Brown világában az nem is számít se többre, se kevesebbre, mint egy rejtélyekkel és titkokkal teli kincskeresésre, ahol a mindig éber szereplőink egy részét vagy minden sarkon üldözőbe veszi valaki vagy éppen pont az üldözők szerepében tetszelegnek. Ezúttal az út végén egy tömegpusztító vírus található, a kiindulópont pedig a csodálatos Firenze. Pontosabban egy olasz kórház, melyben felébred Robert Langdon egy fejsérüléssel és tele zavaros emlékekkel, kérdőjeles víziók bevillanásaival. Végül a film magját is a rövidtávú memóriából elveszett történések képezik, ahogy egyre több mindenre fény derül, s felsejlik a megoldás merre is található a pusztító fegyver vagy a látomásokban felbukkanó figurák kicsodák és mit szimbolizálnak. Ez a felépítés egy érdekes és izgalmas ízt ad a filmnek, ám ezenkívül egy szokványos akció-thrillerre kell felkészülni, ahol elmerülhet a néző a gyögyörű tájak közt, mint például a firenzei vagy konstantinápolyi látképek – persze némi Budapesttel fűszerezve. A művészettörténeti részek kimondottan érdekesek, mint mindig. Ezúttal Leonardo Da Vinci művészete vagy az olasz pápaválasztás rejtelmei helyett Dante Alighieri híres munkáján, az Isteni Színjátékon a fókuszpont. Habár számomra e tekintetben mintha kevésnek tűnt volna a történelmi adalék az előző részekhez képest. A firenzei zseniről több információmorzsát is csepegtethettek volna a rejtélyek kulcsaiba.

A film főszereplői a rendezővel illetve a könyv szerzőjével

Egy egyszerű (de nagyszerű) akciófilm lett az Inferno, melynek keretét a professzor által “előadott” kulturális háttér és színesítések adják. Különösebb nagy gondolatokat és mélységeket nem eszközöl a film, számomra mégis kellemes élmény volt, hiszen Brown regényeinek felépítése és egyedülállóan lendületes világa mindig magával ragadott. Ron Howard, aki valószínűleg korosztálya egyik legprofibb rendezője kiváló eszközökkel álmodta harmadszor is filmvászonra a kalandor történetét, mely egyébként a negyedik könyv a sorban. Ám látszik, hogy sokkal többet nem is igyekezett belezsúfolni, csupán azt ami.

Tom Hanks egyszerűen Tom Hanks, hibátlanul alakítja ezúttal is a professzort, aki egy kisebb érzelmi vonallal is megspékeli Langdon karakterét. Aktuális kalandortársa szerepében Felicity Jonest láthatjuk. A színésznő 2014-ben Oscar-jelölésre szert tett Stephen Hawking életét feldolgozó filmben, így bizonyára rutinmunka lehetett számára is a doktornő szerepe. Ám valójában a mellékszereplők is kiválóak a nekik szánt karakterekben. Zene tekintetében ismét Hans Zimmer ugrott be, habár mintha ezúttal kissé fásultabb formában lett volna. Kevésbé álmodott egy karaktert zenéjével a film köré, mint az előző részek esetében. Főként ahhoz viszonyítva, hogy azokról a filmlemezekről több dal is porondra szokott kerülni élő koncertjei során. Amit még mindenképpen ki kell emelni az maga a látványvilág. Az összes vizióban, ahol a pokol szintjeinek bugyrait ábrázolják, melyeket még Dante vázolt fel a bűnösökről a XIV. században elképesztő módszerekkel varázsolják át a város utcáira apokalipszis érzetet, ezzel is fűszerezve a film alaphangulatát. A vérrel itatott folyó és a rémségek mind az emberiség végét jövendölik, amit a vírus által szabadítának a világra a film befolyásos aktivistái. Lényegében ez a fő konfliktus: a populációs probléma, melynek orvosolására megfeleznék a társadalmat. Másként mi irtjuk ki magunkat néhány évtizeden belül. Felmerülnek a morális kérdések, miszerint megölhetünk-e milliós tömegeket, ha a túlélők és a későbbi generációk jövőjét ezzel megmentjük? Vagy csak egyszerű bűnösökről és megszállott őrületekről van szó, akiknek csupán a fejében létezik a világ megmentése, miközben nincs is vész hiába növekszik az emberiség száma? Habár a megoldásra nem ad választ az Inferno, de a világ megmenekül és ez a lényeg, nemde? Kár, hogy csupán felszínesen érintik a témakört vagy annak megoldását a film során. Ha kicsivel több mélységet adnának a morális kérdés köré talán a nézőnek még az álla is leeshetne és gondolataiba merülve lépne ki a moziteremből, ám úgy érzem ezúttal ez az érzés elmaradt.

Összességében, akik egy drámai mélységgel teli elmélkedésre számítanak azok csalódni fognak. Mivel az Inferno pontosan az aminek láttatja magát: egy zúzos két órás kincskeresés. Továbbá vígjáték fanok: szexista vagy bugyuta poénok sincsenek benne, viszont kárpótlásként átíveli a professzor cinikus humora, melyet egyszer-egyszer felcsillant a rázósabb helyzetekben. Én azonban így is remekül szórakoztam!

Ajánlom: