A kanadai Dennis Villeneuve a Blade Runner 2049 feldolgozása előtt összedobott egy fantasztikus űrlényfilmet. Azonban az Érkezés filmpremierjére némileg még várniuk kell a mozi-látogatóknak. November 10-én érkezik a kihagyhatatlan sci-fi a hazai mozikba. Mi már így is kijelenthetjük, hogy nem fogtok csalódni! A film a 2016-os Velencei Filmfesztiválon debütált és a kritikái alapján örömmel fogadták, habár aki Villeneuve korábbi munkáiban jártas könnyedén következtethet arra, hogy mindenféleképpen egy kidolgozott és mélyebb mögöttes tartalmú filmélményt kaphat. Lássuk azonban a történet kellő alappal hozzásegítette-e a rendezőt az Érkezés esetében?

A kommunikáció, mint olyan, az információáramlás és az alapvető társadalmi rendszerek legfontosabb eszköze. Ez a film is erről szól: két úgynevezett faj közti kommunikációról, egymás megértéséről és ez egy igen érdekes ízt ad a csontra rágott témának, miszerint, ha az alienek meglátogatnának, hogyan is törne ki a frász. Egy értékesebb, mélyebb tartalmú felütésben láthatjuk az idegeneket, akik csodálatos módon közlik mondanivalójukat, s beleláthatunk egy új nyelv felfedezésébe. Hogyan is működik egy teljesen ismeretlen nyelv beazonosítása, illetve a saját magunk által használatos nyelvrendszer összevetése az ismeretlennel? Az egyezéseket és hasonló elemeket hogyan is hasonlítják össze a hozzáértők és rakják egymás mellé a puzzle darabokat valódi tartalommá. Én főként eredeti nyelven szeretem nézni a filmeket, viszont esetünkben valószínűleg az angol nyelvű verzió más számára is egy plusz élményt adhat. Rendkívül érdekes nyelvi fejtegetések állítják össze a kezdő irányvonalát a filmnek.

A középpontban az eltérő beszédmódszer és kifejezésmód áll, illetve ezek közös nevezője. A fő kérdés: sikerül-e időben kideríteni az idegenek célját, mielőtt a különböző országok más-más politikai és külpolitikai hozzáállásuk révén, de a maguk nézetei szerint cselekszenek. Ezzel végül kitörne akár egy pusztító háború az idegen civilizáció és az emberiség közt, hiszen nyilvánvalóan minden állam a saját feje után megy, hisz a saját országukban zajló események felett kell dönteni. Ugyanis szám szerint 12 hajó landol a Földön. A téma által felpendített kérdéssorozat egy igencsak izgalmas és feszült tempót diktál a filmnek. Mivel egy váratlan és kiszámíthatatlan helyzetről van szó, ahol nehéz megjósolni az eredményeket és levonni végső következtetéseket, akár a látogatott helyszíneken mit cselekszenek az idegenek – ha cselekszenek – vagy mik lesznek más kormányok külpolitikai lépései. Így nyilvánvalóan sietni kell a megoldással. A katonai vezetők mozgolódnak, elhárítanák minél előbb az úgynevezett katasztrófát, ám akárcsak egy valós probléma felmerülésekor ez sem sikerülhet rögtön sok-sok tényező miatt, ez pedig kialakít egyfajta belső feszültséget is.

Ugyanakkor mégiscsak egy igen lassú folyamú drámáról beszélhetünk. A két óra alatt vajmi keveset halad előre a történet cselekménye. E kettőség közt rendkívül profi módon egyensúlyoz a rendező, miközben tartalma szerint akár előre is vetíthetne egy a valóságban lezajló reakciósorozatot a nagyhatalmak részéről. Az országok melyik megoldást preferálnák vajon, ha egy ilyen kritikus és egyszerre kezelhetetlen szituáció alakulna ki a határaikon belül? Netalán egyenesen ultimátumot adnának, ezzel felborítva mindent akár világszinten? Ha jobban belegondolunk példa gyanánt Kína és Oroszország egy efféle helyzetre a valóságban is igen radikálisan lépne fel. Míg a liberális vagy demokrata országok a békét és a közös kutatás folytatásának előrehaladását helyeznék előtérben legszívesebben. Ez a “Mi lenne ha?” felvetés remekül kifejtésre kerül a film során  a különösebb nyomatékosítást elkerülve vagy anélkül, hogy a témát ráerőszakolná a nézőre.

Mindennek felütéseként egy gyönyörű látványvilágot csodálhatunk meg finom ütemezéssel. Legyen az az űrhajóra belépés, a gravitáció megjelenítése vagy a kezdetleges kommunikáció előrelendülésének fokozatos mérföldkövei. Mellé a gyönyörű aláfestő zene tovább egyengeti a történéseket és a flackback képeket. Habár hozzáteszem a zeneszerző, Jóhann Jóhannsson és a rendező újabb közös projektjének nyoma könnyedén tetten érhető a cast-lista átböngészése nélkül is, néhol igen erősen emlékeztetheti a nézőt a Sicario jellegzetes és súlyos szólamaira.

A főszereplő Amy Adams, aki talán pályafutása legjobb alakítását hozza – habár ez öt Oscar-díjra jelölése mellett túlzó kijelentés lehet részemről. Mégis számomra az Érkezésben alakított némileg sérült, ám annál céltudatosabb specialista szemszöge teljes mértékben hiteles volt. Külön megfűszerezi a nyelvi szaktértő karakterét a lelkében dúló veszteség, melyre a flashback jelenetek világítanak rá. Viszont e tekintetben talán több nézőpontnak is engedhetett volna teret a forgatókönyvíró. Ugyanis a másik főszereplőről, aki a hősnő társaként van jelen alig-alig tudunk meg valamit. Pedig Jeremy Renner is kiváló színész, tehetségét már a Bombák földjén című filmben is megvillantotta. Ezúttal – az Amerikai botrány című film után – másodszorra játszik együtt a páros. Talán ezt a vonalat, a kettejük közti szikrázást erősebben is ki lehetett volna használni. Forrest Whitaker az ezredes szerepében tetszeleg, ám hasonlóan hiányzik az átütő erő a szerep mögül, hiába jó a színészi játék. A plakátokon – melyek közül az egyik egyébként elég nagy port kavart – a három színész neve van kiemelve, tulajdonképpen jogosan, hiszen más karakterek igencsak elfakulnak mellettük. Ez a legnagyobb hibája talán a filmnek, ennek ellenére Adams játéka elviszi a hátán így is és kárpótolja a nézőt.

A végén a két séma, az emlékképek és a valóság egybeforr, s ez egy teljesen más jelentést ad a filmnek, minden összetettebb megvilágításba kerül. A végjáték így pazar amellett, hogy némely kérdés vagy indoklás “elhomályosítva” kerül csak kifejtésre. Spoilermentesen talán ennél messzebbmenően nehéz lenne írni a filmről. Személy szerint azért kíváncsi lettem volna még némi végkövetkeztetésre vagy tanulságra a kiderült csavar mellett. Esetleg, hogy az igazság és annak következményei milyen értelemben módosítják az emberiség jövőjét, ám ezek felszínesen se nagyon kerültek kifejtésre. A gyors lezárás hagy maga után egyfajta hiányérzetet. Természetesen moziból kilépve az ember bizonyára így is elgondolkozhat a jelentéseken és egy ilyen világ jövőjének sorsán, de összeszedettebb lezárással kellemesebb lenne e gondolatfonál. Ettől függetlenül a néző a hatása alá kerül, elgondolkozik, átéli, amit lát. Emiatt és a látványvilágért is mindenféleképpen a moziban való megtekintést javasolnám. Az Érkezés segít kikapcsolni két órára és elmerülni egy alternatív valóságban, mely talán még be is következhet egy napon.

Ajánlom azoknak:

• akik változatosságra vágynak a témakörben
• szeretik a lassabb folyamú drámát elgondolkoztató jelenetekkel
• általában kíváncsiak a legújabb sci-fi őrületekre

Nem ajánlom, ha:

• az UFO-okat vígjáték formájában fogyasztják előszeretettel
• esetleg zavarja, ha kevésbé akciódús egy film
• elzárkózik a sci-fitől

Érkezés – Arrival (2016)
amerikai sci-fi, 116 perc

rendezte:
Dennis Villeneuve

szereplők:
Amy Adams, Jeremy Renner,
Forrest Whitaker, Tzi Ma,
Mark O’Brien

IMDb Metascore: 81

A film Mafab adatlapja

FRISSÍTÉS: Az Érkezést nyolc Oscar-díjra jelölték a 2017-es gála alkalmából a következő kategóriákban:

• Legjobb film (David Linde, Dan Levine, Shawn Levy, Aaron Ryder)
• Legjobb rendező (Denis Villeneuve)
• Legjobb adaptált forgatókönyv (Eric Heisserer)
• Legjobb operatőr (Bradford Young)
• Legjobb látványtervezés (Patrice Vermette, Paul Hotte)
• Legjobb vágás (Joe Walker)
• Legjobb hang (Bernard Gariépy Strobl, Claude La Haye)
• Legjobb hangeffektus vágás (Sylvain Bellemare)

Nem nyert el, azonban a 2017-es Golden Globe-jelölések közül kettőre tett szert a következő kategóriákban:

• Legjobb drámai színésznő (Amy Adams)
• Legjobb eredeti filmzene (Jóhann Jóhannsson)

Képek forrása: Playlist.net, Collider.com, Connected Telly